2013. január 11., péntek

5. fejezet


Nicklaus Evans

Katerina megjött és számon kértem, de mindegy is volt, hiszen láttam rajta, hogy azzal volt. Elkezdtem kiabálni vele, mire ő felhúzta magát és elkezdett kiabálni. Mindent elmondott, ami eszébe jutott és nem engedte, hogy szóljak. Nekem is elegem lett, mikor levegőt vett belé fojtottam a többit, lefogtam. Megfenyegettem, de éppen akkor jött meg Rebekah és elmondta a szerelmemet megint mindennek. Megfordultam és ki akartam oktatni, de Katerina neki esett és megfenyegette, nem is tudtam van nála egy fehér tölgy karó. Még utoljára megcsókolt és eltűnt, most már végleg.
– Üdvözöllek drága húgocskám! Mi szél hozott szerény hajlékomba? – kérdeztem iróniával.
– Szia, Nick. Csak meg akartalak látogatni, de látom megzavartalak. Bocsánat… - mondta mosolyogva és lesunyta a fejét.
– Nem kell bocsánatot kérned. Egy feladatot akarok adni neked. De gyilkolnod nem szabad, vagyis csak egy valakit nem bánthatsz. – jelentettem ki komolyan.
– Hadd találjam ki Katerina -t nem bánthatom, sajnos. De kit kell megölnöm? Vagy csak figyelnem kell egy embert? – kérdezett rá konkrétan. Csak a fejemet ingattam vigyorogva.
– Drága kis testvérem, látom, te sem hazudtolod meg a családod… Tényleg a többiek, hogy vannak? – kérdeztem terelve a témát.
– Biztosan megvannak, egyikkel sem beszéltem már évek óta. Térjünk a lényegre Klaus, ha nem mondod, meg mit akarsz akkor én menetem is. – kissé hisztis volt a kicsike.
– Jól van! Nyugodj meg és hallgass végig. Katerina nem olyan, mint ahogy te hiszed. Ha megunja azt az embert vagy valami baleset történik vele, akkor visszajön hozzám. Megadom neked a lehetőséget, hogy kiszúrj Katerina-val és legyen valakid. Ha pedig nem tetszik az ember, akkor megölheted. Ha jól emlékszem Dean Williams-nek hívják. – meséltem neki, de egy fontos részletet kihagytam. Reméltem nem ismeri a Williams-eket, sem a hírüket, állítólag jó vadászok.
– Dean, eléggé érdekes neve van. Majd még meg látom, mit teszek vele.
– Jól van, de először csak kövesd őket. Van, egy olyan érzésem el akarják hagyni a várost, az emberrel megy Kath is. Rebekah úgy vigyázz, én tényleg szeretem őt. Ha más lehetőség nincs, add vissza neki az érzéseit irántam. – ez nem is parancs volt inkább már kérés.
– Jól van Nick. Te vagy az egyetlen testvérem. Mindent megteszek érted. – mondta és megölelt.
– Szia, majd még értesítelek az információkról. – mondta és elment vámpírgyorsasággal.


Katherine Parker

Visszaszaladtam a motelba ahol előzőleg laktam, gyorsan összeszedtem a holmim és átmentem Deanhez.
– Hé, szia! Készen vagy? – kérdeztem újra boldogan.
– Szia, persze! Tőlem mehetünk, de látom, már csak a kocsiba kell pakolni. – mondta vigyorogva.
– Dean mielőtt elmegyünk, és mindent újra kezdünk, el kell mondanom valamit. – mondtam és leültem az ágyra, majd megpaskoltam mellettem a helyet.
– Ha jól sejtem a vámpírról szeretnél velem beszélni. – leült, de még nem fejezte be.
 – Kath, a múltad nem érdekel és hiába az vagy ami, én, szeretlek. – mondta és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt, mint eddig csak megértő és szerető.
– Köszönöm. Ugye voltam Nicknél és eléggé összevesztünk. Éppen meg akart igézni, hogy csak őt szeressem, amikor betoppant a húga. Ő, mint mindig, csak elmondott mindennek, erre én a falnak nyomtam és megfenyegettem. Aztán mielőtt elmentem megcsókoltam Nicklaust. – mondtam és lesunytam a fejem.
– Ezt akartad elmondani? Kath mi még nem vagyunk együtt így nem haragszom. Mostantól új lappal indítunk, elfelejtjük a vámpírokat. Persze csak őket, olyan szinten, hogy nem foglalkozunk velük. – próbált ezzel vigasztalni.
– Még nem mondtam el mindent.
– Miről nem tudok, titokban leszbikus vagy? – kérdezte nevetve.
– Igen, vagyis nem! Mi? – kérdeztem vissza aztán rájöttem és elnevettem magam.
– Nem, nem vagyok az. Van nálam egy tőr, amit az eredetiek ellen tudok használni. Csak öt darab van belőle a világon és csak akkor használ, ha bennük hagyod. – mondtam.
– Hm, ezt tényleg nem rossz tudni. Kath akkor indulhatunk? – kérdezte tőlem, miközben felvette a táskáinkat és elindult kifelé.
– Igen, gyorsan tűnjünk el innen örökre. – mondtam és vámpírgyorsasággal mellé kerültem, majd átkaroltam a kezét. Mindig is boldogan akartam élni, kiértünk a kocsijához… hm, nem rossz. Amikor felnyitotta csomagtartót meglepődtem, telis tele volt fegyverekkel.
– Ő Dean, itt, hogy fognak elférni a cuccaink? – kérdeztem meg még mindig tátott szájjal.
– Várj egy percet és megmutatom. – lecsukott egy részt a csomagtartón és egyből, volt benne hely. Mire kimondta én is rájöttem.
– Titkos rekeszes, hogy ne vegyék észre. Bedobta az utazó táskákat és lecsukta a tetejét, az anyós üléshez jött és kinyitotta az ajtót én pedig beszálltam. Milyen udvarias… átment az ő felére és már indította a motort, amikor az utca végében megláttam Rebekaht.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése